Shop Mobile More Submit  Join Login
About Deviant Lang Dániel LeonárdMale/Hungary Recent Activity
Deviant for 4 Years
Needs Core Membership
Statistics 11 Deviations 37 Comments 680 Pageviews
×

Newest Deviations

Favourites

Activity


Fekete és Fehér

(Attack on Titan rip off)

- Hogy a pokolba hívnak, te anyaszomorító söpredék?! – ordított rám a kiképző tiszt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi is vagyok, de még három hasonló bár jóval mocskosabb ordítás után végre meg tudtam szólalni.
- Nef Schwartz, uram! – bár kiáltani akartam, inkább vézna nyivákolás hagyta el a torkom… szerencsére senki sem mert nevetni.
- Vagy úgy… és miért jött, Nef kadét? Nem akarna máshol baljóskodni ? – nevetett a képembe… vagy fél liter nyálat kaptam csak azzal az egy nevetéssel.
- A királyt akarom szolgálni! – újabb egércincogás, de legalább a tisztelgéssel kivívtam az elsimerését.
- Szóval a királyt… és ha éppen azzal szolgálnád, hogy megeteted magad, hogy mások életben maradjanak? – ennek a fazonnak hogy termelődik újra ilyen hamar ez a hatalmas mennyiségű nyála? Vagy talán csak nekem tartogatta?
- Ha ezt kell tennem, akkor örömmel megteszem, a királyért! – mondtam, ezúttal már hitelesebben. Bár belsőbb területekről származtam sosem vágytam oda vissza. Túl sok ember… és mégis túl kevés a valódi izgalom.
- Jó… - és ezennel tovább lépett… úgy tűnt, hogy tetszett neki, amit mondtam. Helyettem jött a következő… még összesen 5en maradtak hátra. 3 lány és 2 srác. A lányokat kihagyta… nem is csodáltam… mindegyikük arcán látszott a borzalom… ők már találkoztak titánnal… vagy legalábbis látták őket.
A srácok közül az egyiket ismertem, a mi környékünkről jött… azt remélte, hogy a belső területekre menekítheti a családját, ha eléggé ügyes lesz a kiképzés alatt… de ismertem a formáját. Csalt, lopott, hazudott, amit csak kellett, hogy megszerezze, amire szüksége van. Azon sem lepődnék meg a későbbiekben, ha direkt szabotálná a legjobb felszerelését, csak azért, hogy előre jusson a ranglétrán. A másikuk még alig múlt el 13, a legfiatalabb kor, amivel lehet jelentkezni. Hozzánk képest aprócska is volt, de a szemében ragyogott a megváltás… ahogy láttam szegény még komolyan hisz a gyerekmesékben. Reméli, hogy nagy hős lesz, és egymagában megváltja a világot… őszintén sajnáltam. Legalább a nyál nagy részét én kaptam… szóval neki ennyivel könnyebb.
Végzett szegénnyel a parancsnok, majd felállt a pódiumra, ahonnét mindenki látta.
- Szóval, szutyok bagázs… egyetek, pihenjetek, ismerkedjetek, holnap pedig kelés hajnalban! Aki nem lesz fent időben, az bűntetést kap… sőt inkább a csapata is bűntetést kap, de ha rossz lábbal kelek fel, akkor az egész csürhe megbűnhődik! – oh, igen, rossz láb… az egyik lába egy gépezet volt. Állítólag egy harc során vesztette el, de bizonyos rossz nyelvek szerint csak azért kellett levágni, mert rossz bordélyba fordult be, és véletlen kapott egy döfést a combjába, ami elfertőződött.
Már majdnem kiadta a parancsot, hogy „Oszolj, csürhe!” vagy valami hasonló, mikor a kapu kinyílt. Egy díszes szekér futott be rajta, az előtte lévő lovak rendesen kimerültek… és a címer… ez valami igazi nemes lehetett, ennyi aranyat még sokan közülünk nem láttak. Én szerencsés voltam, mert a városomban volt egy szentély, ahol az ilyesmi holmi alapvető volt. A kocsis leugrott, és kinyitotta az ajtót… egy fiatal srác szállt ki, arca elárulta, hogy nyúzott, de hogy a helyzettől, vagy a hosszú úttól, ezt nehéz lett volna megmondani. Ruházatra… várjunk csak, hiszen ő is a kadétok egyenruháját viseli. Akkor…
- Ez meg mit jelentsen?! – ordította el magát a kiképzőtiszt. – Hogy merészelik ezt?!
A srác köhintett, majd a kocsis átnyújtott egy levelet… a nyáladzó ordító törzsőrmester… meglepetésem képes volt elsajátítani az olvasás művészetét, bár rohadt lassan ment neki, annyi szent. Vagy aprók voltak a betűk, vagy láthatatlan tintával írták, de végül a végére ért. Megrázta a fejét…
- Takarodjon a sorba, Liam Igel! – ordított rá… és lám-lám, újra volt elég nyála. – Menjen oda! – mutatott mellém. – A családja jelképe egy fehér sün… jól fog festeni a feketeség mellett.
Inkább maradtam csendben… a nemes sem szólt semmit sem. Szépen tempósan beállt mellém a sorba… fura egy alak volt…
- Most pedig az egész söpredék takarodjon innét! – alias, vége a mai napnak…
Az én csapatom még egész elfogadhatónak látszott… egy kis faházban öten voltunk. Névszerint én, Luther... egy messziről érkezett fiú, magas volt, és hallgatag, de nagyon eszes. Rune, egy átlagos srác, aki meglepetésünkre az egyik rablóbanda vezére volt, de látta, ahogy szétszaggatnak a társai egy nőt csak azért, mert nem adta oda minden vagyonát… úgy érezte ezzel törlesztheti az adósságát. Még ott volt Stein… sokat nem tudtunk meg róla, csak annyit, hogy délről érkezett, és ott volt azon a bizonyos szörnyűséges napon. Általában csendben volt, és látszott rajta, hogy a következő pillanatban elsírja magát. Nos, végül az újfiú is hozzánk került… Liam Igel…
- Mond csak mi is volt ez? – kérdezte Rune az újsráctól. – Hogy-hogy késve beállítasz, és még elfogadtak.
Liam csak azzal a fura nézésével nézett… a szemei szinte hátborzongatóak voltak. Kék és zöld ilyen módon egybe vegyülve… sosem tudtuk eldönteni, hogy mit gondolhat, vagy mit láthat.
- Szeretnéd tudni, hogy ki vagyok, honnét jöttem és miért vagyok itt? – a hangja is fura volt… mintha valahonnét máshonnét beszélne. – Legyen, elmondom… A fővárosból jöttem, ahol a családom él már 10 generáció óta… - „Húha… akkor az ő családja is a Királyi családhoz hasonlóan öreg…” – Az Igel család… - mintha csak köpött volna, hogy kiejtette a száján a szót. – Undorítóak… szégyen, hogy odaszülettem… bár 14. gyerekként senkit sem érdekeltem. Miért vagyok itt? Undorodtam a gondolattól is, hogy míg a szélső kerületekben élő emberek éheznek, és rettegnek, addig én élvezem a bőséges lakomákat, és mosolyogva beszélgetek át heteket arról, hogy mi is legyen a megfelelő divat a jövő hónapban, és hogy melyik a legjobb bordély a városban. Azért jöttem ide, hogy az emberiséget szolgáljam… az sem érdekel, ha kihajítanak a falon kívülre, és felzabálnak… csak ne legyek ott!
A történetére mindannyian megrökönyödtünk egy kissé. Sokan – köztük én is – azt gondolják, hogy az élet a fővárosban, főleg nemes létén a legjobb… semmi dolgunk, és csak élvezzük… de így belegondolva… örökké ezt nem lehet folytatni. A gondolatviharomból Luther mély hangja ragadott ki.
- Tudod mennyien áhítanák ezt? – kérdezte. – Én csak azért jöttem, hogy végül ott élhessek, és a gyerekeim is ott legyenek… minthogy meghaljak…
Liam egy pillanatra megváltozott… a szemeiben mélyen volt valami… de ezt szavakkal nehéz lenne leírni. Majd arra eszméltem, hogy az én szemeimbe néz mélyen…
- Nef… igaz? – bólintottam. – Mi a te történeted, te miért jöttél ide, hiszen messze élsz a titánoktól…
A kérdése abszolúte jogos volt.
- Hát… én… azért… - a valódi ok eléggé önzőnek hangzott, vagy éppenséggel nemesnek… de szerintem ezt döntsék el ők. – A szülővárosomban nincs elég étel… van két kistestvérem és a szüleim, sajnos munkát nem sikerült találnom, és nem akartam, hogy a családomnak gondot okozzak… ezért inkább csatlakoztam a seregbe… és ez tudom, hogy hülyén fog hangzani, de nekem a Király olyan személy, akiért meg is halnék… egyszerűen így neveltek. Jó érzés, hogy őt szolgálhatom.
- Értem… szóval rendőr szeretnél lenni… - hangzott el a mondat, amin még sosem gondolkoztam el.
- Nem feltétlen… de az sem lenne rossz… persze ki ne akarna felderítő lenni, a mesékben mindannyian hősök, a valóságban pedig… - nem tudtam rá kitalálni a megfelelő szót.
- Szánalmasak. – fejezte be a mondatot Stein… látszott, hogy komolyan küszködik a könnyeivel.
- Szóval… igen… annyira nem hatékonyak, legalábbis úgy hallottam. A helyőrség se hangzik rosszul. Főleg ha a szülővárosomba kerülnék… szép álom lenne, bár arra kevés az esély.
- Értem, meséld csak el, mi is történt veled, hogy ennyire realista lettél… - ez a srác érti a dolgát… eddig egyáltalán nem olyan, mint a nemesek, akiket ismerek.
- Az apám… katona. – bukott ki belőlem… nem akartam, hogy a többiek megtudják.
Liam arca mosolyra húzódott… majd ahogy megjelent az a halovány mosoly el is tűnt.
- Lassan aludnunk kellene, összesen 3 óránk maradt, amíg felkeltenek.
Sajnos igaza volt… az a bizonyos reggel 5 gyorsabban közeledett, mint reméltük. A többiek hamar elaludtak, de én nem tudtam… valami nem stimmelt ezzel a fura alakkal. Az arca és a szeme annyira ismerős volt… majd a következő pillanatban egy fura és egyben szörnyű hangot hallottam, pontosan Liam felől. Mintha egy gép lett volna, megráztam a fejem, hátha álmodok, de rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg ez álmomban is bejönne, inkább hagytam az egészet, és a másik oldalamra fordultam.
A következő napok kemények voltak, bár apám elmondása alapján ez semmi a valódi felderítők életéhez képest. Kora reggeli kelés, alig valamennyi étel, majd edzés, edzés, edzés. Végül egy unalmas óra a titánokról, ami mint kiderült mindenki számára újdonság volt, és akkor jöttem rá, hogy mennyi mindent kaptam apámtól, tehát ott tartottam, hogy edzés végül a 3d-s manőverező felszerelés használata.
Egy igazi tehetség azonnal kibukott. Egy lány volt az Rosa névre hallgatott… a vezetéknevét sosem mondta meg, a következő napon kiderült, hogy egy Lulabell nevű lány is mestere, csak eddig lusta volt, és nem akart első lenni. Nekem átlagosan ment, és a csapattársaimnak, többé kevésbé elfogadhatóan. Egyedül Liam volt még kiemelkedő, a fiúk közül neki ment a legjobban… jöhettek a vizsgák, sokan kibuktak, de azért a nagyrészünk bent maradt, szerencsére.
A sok-sok edzés közben valahogy Liamet velem kötötték össze. Valamiért a parancsnoknak tetszett ez a fekete-fehér ötlet. Szerinte vicces volt. Persze én egy kicsit örültem is neki. Ahogy megismertem ezt a srácot… kezdtem azt érezni, hogy több mint egy ismeretlen a sok közül. Ő persze sosem ismerte volna el, de lassacskán barátokká váltunk. Noha én sokat nem segítettem neki, de ő számtalanszor kihúzott a bajból, gyakorolt velem, ha úgy volt… egyedül a közelharci edzésen volt kegyetlen velem. Annyi sérülést még sosem szedtem össze, mint akkor tőle… a jobb keze mintha nem is emberé lett volna, vagy csak én becsültem le az erejét.
Végül eljött egy különleges alkalom. Egy titánt elfogtak, és lefegyverezve a táborunkba hoztak. A vizsga része volt, hogy 2-3 szegecset meglazítanak, és elé engednek minket, aki sikeresen kikerüli, az nyert, aki nem… nos… úgy sem lett volna hasznára az embereknek. Ahogy a propaganda mondja. Mindenki izgatott volt, kivéve Liamet… kissé rémült volt, mintha érzett volna valamit, de nem akarta velünk megosztani… visszajöttünk az ebédről, és éppen a téma az volt, hogy kinek melyik lány a kedvence… ugyan már… 16-19 éves srácok mi másról beszélgetnének?
Éppen Luther került volna sorra, amikor egy csontfagyasztó ordítás hatolt át rajtunk, majd az ablakon… valami vörös folyt le… és ahogy jobban megnéztük, volt benne valami nyálkás. Én felismertem, vér és belek. (Nem, nem akarom elmesélni, és ti sem akarjátok tudni!)
Egyedül nekem volt annyi lélekenergiám, hogy kiejtsem a szavakat…
- Mindenki, azonnal teljes felszerelésbe! – a hősies csatakiáltás inkább hallatszott egy kétségbe esett nyögésnek, de szerencsére működött… mindenki azonnal a felszereléséért nyúlt, amikor észre vettem, hogy Liam már rég abban van.
- Szólok a feletteseinknek, ti keressetek védett helyet! – mondta, a hangja valahogy más volt mint eddig.
- De… elkísérlek, egyedül akár bajod is eshet… - mondtam.
- Nem kellenek ide hősök. – nyitotta ki az ajtót, és a lépcsőkön a kis 13 éves srác teteme feküdt. A szemében kihunyt az a mély izgatottság, csak a semmi látszott és a fél teste. Még nekem is egy pillanatra felfordult a gyomrom. Stein és Rune egyenesen odahánytak… Luther pedig kitörte a hátsó ablakot, és elmenekült. – Ahogy mondtam, nincs szükségünk hősökre, inkább éljétek túl.
- Most saját magadnak mondasz ellen… - vetettem fel, de láttam, hogy felesleges, elhatározta magát.
- Vidd őket biztonságos helyre, majd én elintézem a maradékot. – mintha csak parancsot adott volna, egy pillanatra nem azt a kissé gőgös nemest láttam, hanem egy igazi vezért, de erre akkor nem volt idő.
Odafutottam Runehoz, kicsit megpofoztam és magához tért viszont Stein közel sem volt ennyire könnyű eset, ketten cipeltük ki a házból, és a kastélyunk pincéje felé tartottunk. Az volt a legbiztonságosabb hely a jelenlegi helyzetben.
Sikeresen odaértünk, csak egy két ordítást hallottunk, de az is inkább arra utalt, hogy nem felénk jön az a szörnyeteg. Biztonság… ez a szó most annyira fura volt. Apám mindig azt mondta, hogy az emberek akkor érzik magukat a legnagyobb biztonságban, mielőtt meghalnának. Szerencsére most totálisan nem éreztem magam így. Viszont Liam… akármennyire is nem értettem azt a srácot utána kellett mennem.
A visszaút már jóval ijesztőbb volt… aztán megláttam magát a titánt… fura volt, egy hatalmas emberhez hasonló test, ami bárgyúan vigyorog… már-már azt hittem, hogy barátságos, amikor megláttam a kezében egy lecsüngő valamit… és az a valami.
A félelem mélyebbre hatol, mint a penge, hallottam egyszer, és igazi is volt. Az a hulla a kiképző tábor vezetőtisztje volt. Az egyik elit egység vezetője, majd megláttam, a többiek is halottak, mindannyian. Nem tudtam megmozdulni. A félelem mélyebbre hatol, mint a penge. Ez a mondat visszhangzott bennem, majd rájöttem, hogy egy valami még annál is mélyebbre hatol, az pedig a titán nézése volt. Újabb préda és az én, Nef Schwartz, vagyok…
Még éppen időben reagált a testem, és a vár falának támaszkodva tértem észhez… az az izé pedig… nem ez nem én voltam, valaki felhozott ide, és harcol a titánnal. Egy barna folt… az Rose lehet… csakis ő. A gyorsasága a mozgása, de hiszen csak egy kadét… bár a legjobb, ez is igaz. Egy szőke folt… avagy Lulabell, szinte szemet gyönyörködtető látvány volt a 3juk tánca… és egy újabb… ki is volt a 3. legjobb? Azt hiszem a neve Johanna volt. Immár négyen táncoltak… egy pillanatra… azt hittem, hogy van esélyük, majd hirtelen csalódás és Johanna halott volt. A másik két lány kezdett kifogyni a gázból… ez így nem lesz jó.
A titán újra észre vett… felém ugrott, majd… a tarkójához kapott, és az egész összeesett? De ez hogy történhetett? A gőzölgő hulláján egy… ki az? Egy köpenyes alak… de hiszen még csak nem is volt 3d-s felszerelése. Biccentett, majd a karjaiból köteleket lőtt ki? Az egészet nem értettem. Mindenesetre a veszély elhárult. A lányok mellettem landoltak, és megérkezett mégegy, a neve emlékeim szerint Malene volt. Egy igazi szanitét. Az anyja orvos volt…
- Nef, minden rendben, nem sérültél meg? – kérdezte.
- Nem… semmi bajom, az a fura fazon mentett meg… - mutattam utána, de már semmi sem látszott.
A parancsnok helyettese becsapódott mellettünk. Teljes felszerelésben volt, mögötte jött Liam. Szokás szerint a semleges arckifejezésével.
- Kadétok, mi történt?
- Azt hiszem, itt lenne az ideje, hogy elmondjuk nekik… - mondta Liam? Miről beszél ez a srác?!
A haja… most vettem csak észre paróka volt… és ez a tejföl szőke árnyalat, a szem, az arc… hiszen ő a híres Weiß család tagja… ha nem a jelenlegi fejese. Hogy nem ismertem…
- Fel? – fejezte be a gondolatom. – Nos, sajnálom, ifjú barátom. – mosolyodott el. – Sajnos nem tehettem mást… A Király nem akart elengedni a központból, holott nem az ő seggét kellene védenem… hanem a fronton harcolni. Nálam senki sincs jobb. – ez ám az önbizalom, de van is mire… a Weiß családot már azóta csiszolják, hogy megjelent az első titán. Kifejezetten az emberiség legjobbjai voltak a felmenői között…
- Nos, nagyuram… - próbáltam finoman fogalmazni.
- Nincs szükség nagyuramozásra… a címet már átadtam a legidősebb lányomnak. – mosolygott. – Szabad ember vagyok, és a sereg nagyobb hasznomat venné, mint a központi védelem. Plusz hoztam pár új ötletet is. Kezdjünk is bele a folytatásba…
Hát így is kezdődött az én osztagom története… a legelső tagja én lettem Liam-taicho osztagának. Mai napig büszke vagyok rá.
Black and white
Fekete és Fehér

Vizsgaidőszak... kimerültségemben elkezdtem nézni az Attack on Titan animét, és pár rész után valahogy összeállt a fejemben ez a a kis történet. Remélem élvezhető azért. :)
Loading...

Journal

No journal entries yet.

deviantID

Prinz90
Lang Dániel Leonárd
Hungary
I'm not a big painter... but I really like whrinting shot stories, and I have some longer also, but they are unfinished.
I must learn, I know, but... we don't know what comes in the future.
Interests

AdCast - Ads from the Community

Comments


Add a Comment:
 
:iconevangeline40003:
evangeline40003 Featured By Owner Oct 15, 2014  Student
Thank you for the fav!
Reply
:iconaliana-chan:
Aliana-chan Featured By Owner Feb 15, 2014
Boldog, Boldog Születésnapot! ^^ :hug: :heart: :party: :iconcakeplz: :iconbirthdaycakeplz: :icongrell-laplz:
Reply
:iconaliana-chan:
Aliana-chan Featured By Owner Feb 15, 2013
Boldog Szülinapot! ^^ :heart: :party: :hug: :iconeeveela: :iconnyanlaplz: :iconfuncakeplz: :iconhappybirthdayplz: :iconsebbylaplz: :iconcakeplz: :iconbirthdaycakeplz:
Reply
:iconprinz90:
Prinz90 Featured By Owner Feb 17, 2013
Nagyon kedves vagy, köszönöm neked! :D
Reply
:iconnapsy:
Napsy Featured By Owner Oct 15, 2012
Köszi a favokat és a kommenteket :D
Reply
:iconprinz90:
Prinz90 Featured By Owner Oct 15, 2012
Majd érdekel mit szólnak rá a többiek... sikerült-e kiütni a kis fiacskám a középpontból... xD
Reply
:iconaliana-chan:
Aliana-chan Featured By Owner Mar 19, 2012
:iconnarutolaplz:
Reply
Add a Comment: