Blue Eyes

Kék szemek
1. fejezet
A világ... megannyi és megannyi háború színtere. Nem is oly' rég fejeződött be a legutóbbi. A sebek már nagyrészt regenerálódtak, de egyes helyek még mindig megbélyegzettek. Ilyen Kirigakure is. A régi időkben a neve Véresköd volt, mert a legvégső vizsgaként a fiatalok azt kapták feladatul, hogy meg kell ölniük az addigi bajtársaikat. Az eredmény nem is maradt el. Létrejött egy szívtelen, de tökéletes shinobi réteg. De a negatív oldallal is meg kellett küzdeni... voltak akik győztesen kerültek ki a csatából, és mégis a falu ellen fordultak. Kétélű penge... de mára már senki sem használja. Az új rendben azért maradtak olyanok, akik csodálták, sőt használni is akarták ezt az ősi „tudást". Ilyen volt a Mizukage fogadott fia, Namikaze Futaken. A tehetséges ifjú bárkit a porba alázott, ha nijutsukról volt szó. Vérörökségére sokan irigyek voltak. Halálos volt a csatamezőn. A chunin-vizsgán vizsgáztatóként lépett fel. Az ellenfelei, csak pár évvel voltak fiatalabbak nála. Sokat azt hitték, hogy ő is egy vizsgázó, tehát sokkal jobban mérhette fel a társai erejét.
A háborúk korszakában több démonisten is feltűnt, hogy a zavart kihasználva az elképzelhetetlenségig növelje hatalmát, ám túl messzire mentek. A halandók sorban legyőzték őket, és visszataszították a mélybe, ahonnan előjöttek. Az utolsó Suttogó Démonistent tulajdon lánya ölte meg, megszerezve tőle a valaha kovácsolt legerősebb lélekfegyvert, a fegyelem pengéjét.
A finoman ívelt fekete katanát ékkőberakások és különleges vésetek díszítették, egyszerű ember nem volt képes forgatni, hisz a fegyver elemésztette a bomló emberi elmét. Kagayaku lett a mestere, a nyugalom és a fájdalom démonistene, az utolsó tiszta vérű démonisten. A fiatal lány alkut kötött a pengével, a kard fegyelemre tanította, hogy képes legyen a leghalálosabb mozdulatokra, és hidegvérrel öljön.
Ezért cserébe testet kapott, hogy megtapasztalhassa az anyagi világot. Mikor nem halált osztott, vagy épp Kagayaku viharverte kardhüvelyében pihent, a lány hűséges társaként rótta az utakat, akár egy néma védelmező.
Nem volt klánjuk, nem volt otthonuk. Az ismert világot járták s most Kirigakure területéhez értek, a chunin-vizsga időszakában.  
- Az a kicsike az enyém.. - vigyorodott el az egyik vizsgázó, mikor a fekete gyönyörűségre pillantott. Kagayaku karcsú alkata és könnyű szövetruhája megtévesztően hatott. Fekete hajába belekapott a szél és elsodorta hűvöskék szemei elől, melyekből szinte csontig hatoló fagyos nyugalom áradt.
Nem vette komolyan a fenyegetést, mintha a fiú ott se lett volna. Csak ült a tűz mellett és lassú kortyokban itta egy kis fa tálkából, a vacsoraként szolgáló kevéske levest.
Az ifjak nem tudták, hogy kivel játszanak. Mindannyian menekültek, így hát örültek a "könnyen legyőzhető" ellenfélnek. Az egyikük, a szokásos hármas csapatból érzékelő ninja volt.
- Figyu... szerintem hagynunk kellene őt. - mondta a társainak. - Valami iszonyatosan hideg a chakrája. Ez nekem nem tetszik.
- Jaj, menj már... egy ilyen kis csaj. - vágta rá a másik. - szerinted mit tehet ellenünk?
- Mit tehetnék ellenetek...? - ízlelgette a szavakat mosolyogva két korty között.
- Néz má' - kiáltott fel a harmadik, a beszéd stílusából lejött, hogy nem éppen egy genjutsu művészről volt szó. - Ennek csak a pofája nagy... Majd én megmutatom neki. - ezzel elindított egy shuriken sorozatot.
A lány egy macska ügyességével mozdult, és mintha csak táncolna, könnyed léptekkel járta körbe a támadóját. Jéghideg penge hegye érte el a fiú torkát, de nem vágta meg, épp hogy csak hozzáért. A fekete fém körül megfagyott a levegő, mintha csak egy jégszilánk lett volna. A penge váratlanul tűnt fel, hisz a lánynál semmilyen fegyvert nem láttak eddig.
- Mit tehetnék ellenetek...? - kérdezte hűvösen.
- Mi a pokol??? - ordítottak mind a hárman.
- Yami, Ien! Hatos támadási formáció! - vicsorogta a vezető.
- Egy kiesett a formációból... - tolta keresztül a katanát a kölyök torkán egy hirtelen mozdulattal. Olyan gyors volt, hogy nem lehetett rá reagálni, a vér pedig hátrafele fröccsent ki, ahogy a penge átszelte a bőrt, a húst és a csontot, mintha csak puha vajba mártották volna. A lány kirántotta a kardot és lecsapta maga mellé, hogy megtisztítsa a vértől.
- Ien! - a vezető hirtelen nem tudta mit tegyen.
- Gyorsan Samekari... te értesz egy kicsit a gyógyító ninjutsukhoz.
A lány a vezérhez ugrott és szorosan a torkának nyomta a katana élét.
- Ha nem akarsz a társad sorsára jutni, hordjátok el magatokat nagyon gyorsan... mielőtt meggondolom magam... - suttogta mélyen ellenfele szemébe nézve.
- Ig... igenis. - hebegte a halálra rémült fiú. - Csak még valami. Támadj!!! - utasította a lány háta mögötti társát.
A fém végigsiklott a fiú torkán, átvágva azt egészen a csigolyákig. A vezér még élt, így láthatta, hogy a fekete penge hogyan vágja ketté bajtársa felsőtestét, a vállától a csípőjéig.
- Te szemét!!! Megölted a társaim, és most én bosszút állok értük. - nevetett fel és máris egy bonyolult ninjutsut készített elő. - Víz típus, Vízsárkány jutsu.
- Hmm... víz... ennél gyengébb nincs? - gúnyolódott mosolyogva.
Az idézett sárkány még a lány elött földet ért és csak a talaj lett enyhén nedves.
- Hm... tényleg azt hitted, hogy csak ennyit tudok? - nevetett a fiú. - Villám típus, Villámindák.
- Oh, kérlek... - került ki minden támadást játszi könnyedséggel.
- Hogy a francba... Te rohadt!!! Akkor ehhez mit szólsz. Árnyék klón jutsu! - és a fiú megháromszorozódott.
A fagykék szemek megcsillantak, a kard felől halk suttogás érkezett. "Érezd a dalt, Kagayaku... érezd a dalt..."
- Akkor énekelj nekem Kiritsu-sama... Megtévesztési technika... ikerpengék. - vette egy elegáns mozdulattal ketté a katanát és végighúzta egymáson a két fémet. Finom rezgés kelt a levegőben, melynek tisztább hangja volt, mint a legnagyobb gonddal elkészített hangszernek
Az egyik árnyékklón nem bírta és füstté válva szétoszlott.
- Gyenge próbálkozás. A hang nem fáj... - mosolygott az ifjú.
- Tudod, ha egy illúzióban hisz az ember, az akár meg is ölheti... - követte a dallamot és táncos léptekkel válogatott ellenfelei közt. Minden lépést egy halálos vágás követett, tökéletes harmóniát teremtve fegyver és forgató között.
- Megvagy... - állt meg a két penge ollóban a fiú torkánál.
- Hah? Hisz az előbb megöltelek! Ez mi?
- Valóban megöltél? vagy csak azt láttad, hogy megölsz?
- Szóval az csak egy genjutsu volt... nem baj, ha ott ment, akkor itt is fog. - kuncogott.
- Gondolod? - kúszott végig két vékony vércsík a katanák élein. A lány tisztán vágott és észrevétlenül. Amíg a fiú beszélt a két kard csaknem teljesen helyet cserélt.
- Ő lett volna a harmincadik „áldozatom". - hallatszott egy hang a legközelebbi fa egyik ágáról. Pár pillanat múlva a fa alatt egy szőke, kékszemű igencsak jó testi adottságokkal megáldott fiú állt és a kezeit a feje mögött összekulcsolta. - Ahoi! Nem is volt rossz az az illúzió. – mosolygott a nagy vidám szemeivel.
- Köszönöm. - hajolt meg elegánsan, majd összeillesztette a pengéket és visszacsúsztatta a kardot a hüvelyébe, ami szinte azonnal eltűnt. - és elnézést a zavarkolódásért... - ült vissza a tűzhöz.
- Esetleg kiengesztelhetem némi vacsorával? - invitálta közelebb a fiút a főzőhelyhez.
- Ha már ilyen kedvesen meghívsz... elfogadom. - ő is odament a lobogó tűz mellé. - Olyan furcsa egy magadfajtát itt látni főleg ilyenkor. Mit keresel erre felé?
- Semmit... és mindent... Nincs otthonom, nincs klánom. Csak járom a nagyvilágot. - nyújtott oda egy hallevessel teli tálat.
- Nos, lehet, hogy furcsa lesz számodra, de én nem kedvelem a halat. - majd elmosolyodott, hogy a cápára hasonlító fogai jól látszanak. - Soka azt hiszik, hogy imádom, akár csak a cápák, de nem vagyok oda érte... Igen a falum is tengerparton fekszik, de valamiért nem kedvelem. Azért nagyon kedves vagy.
- Akkor mást nem nagyon tudok adni... - kutatott a táskájában, majd előkerült egy darabka sült hús és egy kis kenyér.
- Egy kis tealevél nincs nálad? Forró vizet hamar készíthetek hozzá.
- Talán akad... - nyúlt be az egyik övén lévő táskába és egy kis üveget húzott elő.
- Annyira örülök, végre valaki, aki nem támad nekem azonnal, ahogy meglát. - majd szomorúbb arcot vágott a fiú. - Tudod nálunk most van a chunin-vizsga. Ha ezt leteszem, akkor jobban szolgálhatom a falum. De annyi a nehéz ellenfél. – mondta álszenten a vizsgáztató.
- Édesen hazudsz... - mosolyodott el a lány. - Megtudhatom a nagy harcos nevét?
- Ezekszerint te is érzed mások chakráját, vagy látod... A nevem: Namikaze Futaken. De ha már így elárultam a sajátom, akkor mond el te is.
- Kagayaku. - ekkor megjelent az övén illúzióval elrejtett fegyver. - Ő pedig Kiritsu. - tette a markolatra az ujjait.
- Oké, szerintem nem akarom megismerni azt a kardot közelebbről. Valahogy olyan fagyasztó a chakrája, akárcsak a tied. – tette hozzá halkan.
Két igazán nagy erővel rendelkező harcos beszélgetése volt ez. Látszólag semmi sem volt a téma, ám minden egyes pillanattal többet tudtak meg egymásról. Mindenegyes mozdulat egy újabb információmorzsát hordozott magában. Az idegek pattanásig feszültek. Mondhatni nagyban zajlott a hidegháború.
- Milyen teád van? - kérdezte Futaken pár másodperc csend után.
- Zöld... egy kis málnával... de lehet simán is, ha úgy szeretnéd.
- Oh az tökéletes lenne. Akkor merre vannak a poharak?
Kagayaku a táskájába nyúlt és elővett két egyszerűbb, szintén fából készült poharat.
- Egy kicsit hátrébb állnál nem szeretnélek megégetni. - ezzel egy fura kézjel sorozatba kezdett. – Víztípus, Vízostor. Máris lehet beletenni a leveleket.
- Tessék… - nyújtotta át mosolyogva az üveget, Kagayaku csak töltött magának egy keveset az előre elkészített málnás teából. Ő azt valahogy jobban szerette, és érezte Futaken chakráját a forró italban.
- Ez a tea egyszerűen remek. - hajtotta fel az egészet Futaken. - Nem kérsz, csinálok neked is.
- Nem köszönöm... van még. - mosolygott kortyolgatva a saját teáját.
- Nos, akkor én megyek is... nem messze van egy csapat, meg kellene őket lepni. - kelt fel az ifjú, és felvette a szokásos nyújtózkodó testtartását.
- Szerbusz. - köszönt el, de még ott állt a helyén a távolba révedve.
- Hm... viszlát. - kezdett a démon ráérősen összepakolászni, és tovább indult.
- Komolyra fordítva szót, mond meg, hogy ki vagy és ne játszd meg magad. - váltott hangnemet a kirigakurei shinobi.
- Amint mondtam. A nevem Kagayaku... - nézett hátra a válla fölött, majd tett pár lépést előre.
- Azt hitted, hogy elmetsz te kis kém? - gyors kézjelek után. - Láva stílus, Láva kupola.
A lány épp a kupola bezárulása előtt csúszott ki a kritikus zónából. A szilárd kő hirtelen megolvadt mögötte, és újabb falat képzett a lány előtt.
- Nem fogsz megszökni előlem. - vigyorgott Futaken.
- Jó... akkor beszélgessünk tovább... - ült le a földre, mintha csak komolyan se vette volna a mögötte lévő tűzfalat.
- Te tudod... de a cápa fogai elől nincs menekvés... - a fiú nagyon biztos volt a dolgában. - Mi a szándékod? Kinek kémkedsz, talán Konohának, vagy Kumogakurének???
- Egyiknek sem. Amint mondtam, nincs klánom, és nem tűrök el senkit, aki irányítani akar. Averdiel a lélekvesztett lánya vagyok. Az utolsó démonisten, aki a fegyelem pengéjét forgatja.
- Ezt nem tudom elhinni, szóval te azt akarod mondani, hogy csak úgy véletlen tévedtél a vizsgánk közepére?
- Ne legyél már ennyire inkompetens... - sóhajtott. - Ha nincs több kérdésed, engedj utamra.
- Tényleg elhitted, hogy majd utadra engedlek... túl sokat tudsz. Meg kell halnod. - ekkor a mosolygós kékszemeken lila villanás kúszott át egy pillanatra aztán ő is átváltott a fagykék üzemmódba. - Láva stílus, Lávakupola.
- Már megint... - röppent ki a feketefém penge a hüvelyéből és árnyakat vont forgatója köré, semmissé téve a láva hőjét.
- Nem kell félned... nem ezzel akartalak megölni. - nyalta le a kis láva maradékot a szája széléről Futaken. - Víz stílus, Vízsárkány jutsu.
A lány egy szempillantás alatt lemásolta Futaken mozdulatait, és a két vízsárkány dübörögve csapódott egymásnak kettejük között.
- Ez baj lesz... - egy pillanat alatt kirajzolódott előtte. A sharingan, a fekete haj a fehér bőr, az igézően szép megjelenés. - Hazudtál, még hogy nincs klánod, te egy Uchiha vagy... Konohából. Víz típus, Vad hullám. - A fiú egy hullámot fújt, ami mögött közvetlen egy gyönyörű szivárvány futott. - Hát igen a harc művészete. - csodálta saját alkotását.
- Víz típus, Vad hullám… - ismételte blokkolva ezt a támadást is.
- Azért el kell ismernem, ez szemkápráztató. - Futaken teljesen le volt nyűgözve a hatalmas szivárványtól. Még nem csapott össze hozzá hasonló ellenféllel, nem hogy nagyobb erejűvel.
- Ha abbahagytad a bohóckodást akár beszélgethetünk is... - tette el a kardját.
- Oh, ez csak a próba volt... most, hogy tudom a Sahinganod jelenlétét... olyan technikákat fogok használni, amiket nem tudsz másolni. - ezzel előkapott egy speciális kunai kést az egyik tatyójából és a lány felé dobta, amit a lány könnyeden elkapott.
- Szuvenirt is adsz?
A fiú a semmiből pattant elő a lány előtt... és még egy kis szemöldökemelgetés is csinált, majd újra eltűnt és a levegőből már szálltak is a shurikenek.
- Ah remek...- dobta el a kést és szinte táncolva kerülgette a csapásokat.
Futaken már a lány háta mögött állt, amikor az "megérkezett".
- Hali! - újra eltűnt és újabb támadás következett. - Lassú vagy te hozzám... - nevetett.
- Biztos vagy benne? - kérdezte hűvösen, a következő felbukkanáskor elkapta a fiú torkát és arrébb dobta.
- Jó elismerem ez már kiszámítható volt. - tápászkodott fel és újabb rohamra készült.
- Bábárnyék! - rajzolta fel a levegőbe a megfelelő mozdulatokat, mire a földön fekvő árnyék kiemelkedett elkapva a fiú lábát és áthúzta Kagayaku másik oldalára."Ezt nem vihetem magammal... még rájönne a technikám lényegére." - gondolta a fiú. Egy gyors mozdulattal belevágott az árnyba, de az nem akarta engedni.
- Víz stílus, Vízklón. - Futaken megkettőződött, az igazi szabad lett. - Ha-ha... kapj el ha tudsz.
- Oh, kérlek. -  Nyúlt bele az egyik táskába és két gömbbé olvadt csontot vett ki majd eldobta. Ahogy földet értek formálódni kezdtek. Nemsokára két csontpáncélos démonkutya állt az apró gömbök helyén.
- Keressétek...
Az egyik távolabbi fán ült a kirigakurei shinobi.
- Ez rohadt erős... - suttogta. - Még van három kunaiom és kettő a harctéren. Veszélyes, de talán le tudom győzni. Akkor indulás. - Azzal el is tűnt. Az egyik Kunai mellett megjelent és Kagayakura célzott.
- Megvagy... - suttogott a fejében a lány hangja. Abban a pillanatban láthatta maga előtt a szellemkék sharingant.
A tér-időugrás megszakadt, félúton kidobta a csaknem eszméletlen fiút.
- Gyönyörű szemeid vannak. - mondta, és a tekintetébe visszatért az eddigi mosolygás, valószínűleg tudta az elkövetkező vereségét.
Kagayaku koncentrációja hirtelen megtört. A fiú mosolygó szemei elvonták a figyelmét és az ő tekintete is ismét fagykékké vált.
- Az az igazság, hogy érzem nem győzhetlek le...
- Pedig ügyesen próbálkoztál... már épp kezdtem zihálni... - kuncogott.
- De milyen férfi lennék, ha nem harcolnék az utolsó csepp véremig? - ezzel eldobta az utolsó kunai kését a démonisten felé.
Kagayaku hátrahőkölt így a kés megakadt a szövetruha gyűrődésében. Azonnal a késért nyúlt és távolabb dobta magától, hogy eltérítse a támadást.
Késő volt Futaken ott állt előtte, fején a Kirigakure jelét viselő fejpánttal, ami eddig a vállán volt.
A lány reagálni sem tudott. A shinobinak túl nagy volt a lendülete hogy megálljon így összeütköztek, amiből Futaken húzta a rövidebbet. A fejpánt kicsit gyengébbnek bizonyult a többrétegű démonkoponyánál ezért a fiú szinte azonnal elájult az ütközés erejétől.
Amikor újra felébredt kellemes illatok kúsztak az orrába és egy lágy fagykék szempár nézte, miközben puha női ujjak cirógatták az arcát. Kagayaku felápolta és egy egyszerűbb ragulevest készített neki, amiben nem volt hal.
- Öhm... - köhögött. - Te megmentettél? De azt hittem, hogy... oh, milyen szép a kilátás...
Hát igen…  A kislány bőven el volt látva, ráadásul hosszú ruházatát lecserélte egy ujjatlan feszes felsőre, ami enyhén ki volt vágva és aranyszállal egy sárkányt hímeztek bele.
- Mit hittél? - emelte meg enyhén a fejét, hogy megitassa.
- Hát... te egy Uchiha vagy mint mondtam, és az egy Konohai klán és Konoha az ellenségünk... de mindegy is... - magyarázkodott. - Még mindig nem értem miért segítesz nekem.
- Mert nem vagyok Uchiha... Démonisten vagyok, annak születtem... amint már mondtam... - mosolygott rá bájosan és a fiú mellkasán pihentette a kezét, amíg az ivott.
- Démonisten, mi? - ekkor meglátta a teában a lány valódi kinézetét, és rögtön eldobta. - Tehát nem ha... hazudsz. - mondta rettegve.
- Nem... a nyugalom démona vagyok. - maradt térdelő helyzetben. - Apám kortalansággal sújtott ezért megöltem. Akkor szereztem a sharingant. Csak tükörben mutatkozik meg a valódi formám. Bár, a kinézetem nem változik, csak a szárnyaim is láthatóak lesznek.
- Aha... Értem. Hogy én ezt hogy fogom elmagyarázni a Mizukagének... - nagy nehezen felült. - Apropó, nem segítenél nekem... meg kellene lepni pár újoncot. A harccal ne is foglalkozz. Ha gondolod, öld csak meg nyugodtan mindet, majd én időben elmenekítem őket. Annyira örülök, hogy végre találtam egy olyan valakit, aki erősebb nálam. Hívhatlak ezen túl Kagayaku-senpainak?
- Ha így tetszik. - biccentett. - Kiritsu-sama... - nézett hátra. - Milyen a víz?
Egy izmos sötétbőrű férfi közeledett a nem messze lévő vízeséstől Ami furcsának hatott az a testén keresztülhúzódó sárkányos tetoválás, épp olyan, mint ami a katana pengéjén is végigfutott. Szemei acélszürkén csillogtak arcát pedig ezüstös haj keretezte, a bal oldalán két fonattal, amiket fémgyűrűk fogtak össze, hollótoll díszítéssel.
- Épp jó úrnőm. - mondta tömören és a lány felé biccentett.
- Akkor nem lehetünk társak... - csüggedt le Futaken. - Pedig annyira örültem volna... tudod én nem is ismertem a szüleim. A Mizukage fogadott fia vagyok, és akárhányszor kérdeztem, mindig más témára tereli a szót. Arra gyanítok, hogy nem is ebből a faluból származok. Látnád a többieket... kicsit sem hasonlítok senkire.
- Ugyan, ne szomorodj el Futaken-kun. - érintette meg Kiritsu kezét, mire annak teste árnyakra bomlott, hogy utána az oly jellegzetes pengévé álljon össze. Kagayaku visszacsúsztatta a feketebársony borítású hüvelybe, hogy a fegyver visszanyerhesse elvesztett chakráját.
- Szóval esetleg lehetne róla szó? - a szemeibe újra visszatért az a mosolygás. - Annyira jó lenne senpai. Ha gondolod, akkor akár lehetsz e mesterem is...
- Csak lassan. - nevetett- Most pedig vennék egy fürdőt, számíthatok rád, hogy vigyázol a dolgaimra és a kardomra?
- Természetesen Senpai. - hajolt meg jó mélyen a lány előtt.
- Köszönöm. - mosolygott rá őszintén, majd a kis tóval rendelkező forrás felé vette az irányt.
A lány több mint egy óráig volt távol, végül egy szál törölközőben bukkant fel egy elégedett mosollyal az arcán, vékony vércsíkot törölgetve a szájáról.
- Ahoi! Mi történt? - kérdezte meglepetten Futaken.
- Oh, csak megint keménykedtek páran, térdelt le és a ruhái után kutatott.
- Mennyit öltél meg?
- Nem tudom... talán 3-mat 4-et. – mondta a démonisten kissé szórakozottan.
- Oh, akkor megnyugodtam. Azokat még meg tudom magyarázni, hogy egymás ölték le...
- És hová lesz az utunk ezután? - engedte el a törölközőt és könnyű selyemhatású ruhát öltött magára.
- Arra gondoltam, hogy segíthetnél nekem a vizsgán... Mint már szerintem te is kitaláltad, nem éppen vizsgázó vagyok. A feladatom kiderítsem a falunk geninjeinek erőszintjét. Ez egy kis harccal jár. És a végén meg elteleportálom őket egy biztonságos helyre. Nos, mit szólsz, segítesz?
- Szóval ne öljem meg őket, csak egy kicsit püföljem agyon... - mosolyodott el.
- Valahogy úgy... - majd végig nézett a lányon, és elpirulva folytatta. - Te nagyon sz... szép vagy, de egy kicsit sem tűnsz Kirigakureinek. Várj csak... - és elővett az egyik táskájából egy fejpántot. - Ezt vedd fel, és akkor azt hiszik majd, hogy te is vizsgázó vagy.
- Hmm.. - Kagayaku elvette a fejpántot és hajdíszként fogta össze vele kóbor fekete tincseit egy kisebb kontyba, ami hátul lófarokban végződött.
- Jól látható?
- Tökéletes... senpai. - majd becsukta a szemeit és koncentráló jelet formázott a kezével, pár pillanat múlva balra mutatott. - Arra. Ott van egy csapat.
- Kezdődjék a játék... - vette a kardot az eddigi megszokottól eltérően a hátára és a mutatott irányba indult.
Kellemes dallamot dúdolt, mintha nem is tudna a közeledő kölykökről.
A vadászat megindult volna, de Futaken megállította a lányt.
- Tessék. - adott át neki három speciális kunait. - Csak egy kis segítség lenne nekem. Dobd el őket... oké az előbb mutattam be, hogy mit csinálok velük... ezt a fejelés ne használd a többiek ellen. Oké befogtam senpai. - mert észrevette, hogy a lánynak már egy kicsit elege van belőle.
Amint feltűnt az első fiú Kagayaku a combjába dobta az egyik kunai kést, amit kapott.
- Üdvözletem... - mosolygott rá a többiekre.
- Na, mi az? Nem támadtok? - nevetett gúnyolódva. Azt akarta, hogy legjobb tudásuk szerint harcoljanak ellene.
- Domo! - pattant elő a semmiből Futaken. - Oh, látom a társammal már megismerkedtetek.
- Te kis csitri! - kiáltott az egyik lány, feltehetően egy csapatvezető. - Ilyen szép arccal... még jó hogy tapadnak rád a jóképű fiúk.
Kagayaku elmosolyodott és megsimította Futaken arcát.
- Csak nem irigykedsz?
- Még hogy irigykedek!!! Majd mindjárt megmutatom neked az én erőmet. Víz típus, Misztikus köd. - a csatateret pillanatok alatt sűrű pára lepte el.
- Senpai, ezek ügyesebbek. - mondta a semmibe a fiú.
- Na ne mondd... - a lány mellé lépett. A szeme be volt kötve a kard pedig a kezében.
- Árnyék stílus, megtévesztés: ikerpengék. - vette ketté a katanát. - Énekelj nekem Kiritsu. - teljesen a hallására alapozott, szinte azonnal be tudta azonosítani ki van a közelébe. - Maradj mellettem Futaken-kun.
- Oké, ha nem baj akkor. - egy cetlit ragasztott a lány ruhájára. - Ezzel mindig megtalállak. Induljon a tánc! Jég típus, Fagyott köd. - A körülöttük lévő levegő mintha megfagyott volna, és Futakenék számára tökéletes látást biztosított, míg az ellenfeleik semmit sem érzékeltek. Gyengítette a hallásukat, a látásukat, szaglásukat, de még a tapintás érzéküket is.
- Egy... - suttogta és a vezér vállába döfött egy kunai kést. Szemtől szembe állt meg vele így látszódott a kötésére festett sharingan.
- Ez egy... - a lány már éppen kimondta volna és ekkor Futaken közbelépett, egy pillanat alatt eltűnt.
- Mehet a többi. - mosolygott a démonistenre.
- Remek... - kereste meg a sérült fiút és az egyik fához préselte. - Kettő...
Mi a fene? Ennek Sharinganja van... - még egy hang tűnt el.
- Oké... a harmadikkal játssz egy kicsit. - ekkor a fekete katana Futaken torkának feszült. - Jó... nem mondtam semmit.
- Én is így gondoltam. - vette le a szeméről a kötést és a fiú kezébe adta. - Megkeresem… - csúsztatta vissza a kardot a hüvelyébe és a kétségbeesetten csapkodó lány felé vette az irányt... - Cic cic cic.. Bábárnyék... - suttogta, mire a shinobi árnyéka életre kelt és kirántotta a támasztólábát.
- Te kis csitri, engem nem fogsz megijeszteni a sharinganoddal meg a többi trükköddel. Tudom, hogy a te fogad csak a szép és tehetsége fiúkra fáj... - ekkor leütött a földre és az széttört alatta egy 10 méteres gömbben, ezzel sikerült neki kiszabadulnia. Kagayaku könnyeden nevetve ugrott hátra.
- Azt hittem legalább te nem dőlsz be az illúziómnak... - kacsintott rá egyszerű kék szemekkel.
Ez neked illúzió... látnád a bátyámét. Ő egyébként sokkal szebb mint a társad. - majd kicsit személyesebbre vette a hangnemet. - Figyu, ha elintézed a szöszit, akkor összehozok neked egy randit vele.
- Ugyan kérlek, ha megöltelek megszerzem magamnak. - kuncogott, hogy még tovább bosszantsa.
- Ő a bátyám, annyira perverznek nézel, hogy én magamnak akarom... Akkor te tényleg egy lotyó vagy...
- Ki mondta, hogy bármi ilyesmit feltételezek. Én csak arra utaltam, hogy nem kell a közbenjárásod...
- Na, jó... látom a szívedre nem tudok hatni, akkor itt van ez. - lendítette a karját hatalmas erőt koncentrálva bele.
- Senpai kerüld ki, mert minden chakráját a kezébe koncentrálta. - mondta Futaken.
Kagayaku lekapta a hátáról a kardot és blokkolta a támadást. Szinte az összes chakra a pengébe áramlott tovább erősítve a fegyver.
Nem is rossz... - tartotta a lány torkának a katana hegyét.
- Oké, senpai... most már hagyd. Nem akarjuk megölni. Ő tutira átment a vizsgán.
- Ahogy óhajtod. - csúsztatta vissza a kardot a helyére.
- Vigyáztál a kendőmre? - kérte vissza a festett kelmét, ami 2 küzdelmen keresztül a szemét takarta.
- Öhm... persze. - szinte észre sem vette, mert annyira koncentrál, hogy ha kell akkor kitudja menekíteni a lányt a démonisten karmai közül. - Akkor mára ennyi lenne. Meghívhatlak most én egy adag ramenre?
- Természetesen. - tűrte el kósza tincseit. Ugyanazzal a hűvös nyugalommal indult a fiú után, mint ami akkor lakozott a lelkében, amikor először találkoztak.